Tessely Zoltán

BicskeSzent István út 1.3. választókerület
2017 Mar. 12 11:00

Állampolgársági eskütétel Martonvásáron

 

Vasárnap Martonvásáron 102 mezőkölpényi testvérünk állampolgári eskütételével ünnepeltük az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóját.

 

Az Ercsi TV felvételét ezúton osztom meg Önökkel:
https://www.youtube.com/watch?v=xLi4ZklB2BU&feature=youtu.be

 

 

A rendezvényen megjelent és ünnepi beszédet mondott Dr. Mátrai Márta, az Országgyűlés háznagya. Az elhangzott ünnepi köszöntő leiratát az alábbiakban olvashatják:

 

 

„Tisztelt Polgármester Úr, Miniszterelnöki Biztos Úr, Tiszteletes Úr
Tisztelt Ünneplő Közönség!

 

 

Köszöntöm a város polgárait, kedves vendégeinket, és a velünk együtt ünneplő, lelküket ünnepi díszbe öltöztető erdélyi magyar barátainkat, jövendő magyar állampolgárokat!

 

 

Magammal hoztam a Magyar Országgyűlés és személyesen Kövér László házelnök úr üdvözletét azoknak a magyaroknak, akik eljöttek megemlékezni az 1848-as forradalom és szabadságharc 169. évfordulójáról. A nemzet megmaradásáért folytatott küzdelméről és az ennek érdekében hozott személyes áldozathozatalról.

 

 

Kivételes alkalom a magyaroknak ez a nemzeti ünnep.
Az 1848-as év, a polgári forradalom és szabadságharc máig ható emléke, amely minden tavaszon újra-éled; megmutatni a magyar sorsot, és feladatot szabni a következő nemzedékeknek.

 

 

A természet törvénye; hogy minden tavaszon megújítja önmagát. Az emberek törvénye; hogy ne felejtsék el azokat a kivételes személyeket, eseményeket, amelyek emberként és nemzetként őket ilyenné formálták.

 

 

Minden magyar ember, aki valaha átélte a márciusi tavasz ünnepét,
-benne a forradalom és szabadságharc emlékezetét-, annak ez kitörölhetetlenül ott ragad valahol a lelke mélyén. Ahogy a homokórában a lehulló szemek, minden újabb ünnep egy keveset hozzátesz ehhez az emlékezethez, amely által idővel életének kitörölhetetlen részévé válik.
Az ilyen ünnepi tavaszon előkerül a nemzeti színű csokor, a kokárda, visszaidéződnek régi arcok, képek, hősök, emlékek, események így a múlt jelenvalóvá válik.

***

Kettős ünnep itt Martonvásáron ez a mai. Mindkettő az emlékezésről szól. Egyrészt a magyar szabadságért folytatott küzdelemről, amely az 1848-as forradalom és az azt követő szabadságharc következményeként maradt meg a nemzet emlékezetében, másrészt azon magyarok emlékezetéről, akiket majd száz éve szakítottak ki e nemzet kötelékéből.

 

 

Ma mind a kettő a megmaradásról szól, egy nehéz küzdelemről, amelyből talpra kellett állni, újrakezdeni az életet, őrizni hitet, jövőt, magyarságunkat.

 

 

Martonvásár erdélyi testvérvárosából Mezőkölpényből, és Szabédról eljöttek ma közel 140-en hitet tenni a folytonosság mellett, bizonyságát adni a magyar sors vállalásának, és itt, most ünnepélyes keretek között állampolgári esküt tenni.

 

 

A magyar állampolgárság megszerzése kapcsán az ember eltöpreng azon, hogy milyen a személyes viszonya hazájához, avagy keresi a választ: Hol is van az ő hazája? Valóban….: Hol van a haza?

 

 

Minek kell történnie, milyen emlékeknek kell felmerülnie ahhoz, hogy egy ország olyan erővel kössön bennünket, amire belül, a szívünk mélyén azt mondjuk, hogy igen, otthon vagyunk, ez a mi hazánk.
Azt hiszem, ez a haza ott van a szívünkben!

 

 

Addig van ott, amíg halljuk a dalt az emlékekből, amíg előjön az álomból, amíg megpillantva a nemzeti színeket kissé megremeg az ember, amíg valaki féltve őrzi a régi könyvek szép történeteit, megnézi az ő sorsáról is szóló filmeket.

 

 

A haza olyan, mint egy nagy közös emlékezet, ahol mindezek a képek, a történelmi múlt és a jövő reménysége egy nagy közös érzésben öltenek testet.

 

 

Ahogy nem lehet a közvetlen múltat elfeledni, úgy nem lehet a távoli történelmet sem kitörölni emlékezetünkből, mert ez a mi földi azonosságunk, a tárgyi világ minden gazdagsága mellett.

 


Itt Martonvásáron most ezt a múltat, történelmi jogon 135 magyar ember kapja vissza, és mától újra az egységes magyar nemzet részének tekintheti magát.

 

 

A mi szétszakítottságunk egy nagy tapasztalattal tett gazdagabbá bennünket, hogy a haza olykor nagyon bizonytalan, és csak ott válik valósággá, ahol a magyar emberek megteremtik maguknak azt a világot, amely emberhez méltó, saját szokásaik szerint élhető és szerethető.

 

 

Amíg a közösség megvédi az ősök nyughelyét, iskoláit, kulturális szokásait; őrzi templomait, ahol kérheti az embernél is nagyobb hatalmak kegyelmét, addig a haza életünk valósága marad.

 

 

Sok más igazság között érvényes az a mondás, hogy a haza ott van, ahol a nyelvet használják. Bolyonghat bárhol a világban az ember, de akárhol telepszik is le, ott egy kicsi magyar tájat visz magával, alakít ki.

 

 

Őrzi a képi emlékeit, talán kitűz egy zászlót a romló emlékezetet figyelmeztetni, keresi, védi a magyar ízeket. Az erdélyi magyarság is emlékszik még a tiltott vagy lopakodva ünnepelt március 15-ékre.

 

 

A haza ott van, ahol mi vagyunk, és addig van ott, míg ezek az emlékek léteznek.

 

 

Az ember szervezetében számos fontos feladatot két azonos, páros szerv lát el, a szívünk azonban csak egyedül dobog. Benne kell megférnie a magyar örökségnek, és
a sors által kimért megmaradás parancsának. Mi azt szeretnénk, ha a magyarság mindig megőrződne azokban a szívekben, akiknek közük van, vagy volt a tágabb értelembe vett magyar tájhoz.

 

 

Azoknak is, akik itt élnek és fenntartják a hazát; azoknak szívében is, akik időlegesen eltávoznak a magyarok földjéről, hogy új tapasztalatokkal gazdagodva később visszatérjenek; és azoknak is, akiknek akartuk ellenére kell az elszakítottság nehéz sorsát vállalni.

 

 

Ma Magyarországon rendezett az élet. Az igaz, hogy a talpra állás sok nehézséggel járt, a magyar út állomásait sok értetlenség és kételkedés kísérte, de nagyon mélyről indultunk, egy kifosztott, hitevesztett népi közösséget kellett újra talpra állítani.
Mi magyarok megtanultuk, hogy ez szinte minden évszázadban az osztályrészünk.

 

 

Magyarország a háborúk, válságok, forradalmak és megszállások nyomán számtalan újrakezdésre kényszerült, és a magyar emberek józanságát mutatja, hogy mindig megtalálták azokat az embereket, azokat a közösségeket, akik újra felemelték a szabadságharc, a nemzeti önvédelem zászlaját, helyre zökkentették az időt, újra esélyt adtak a felemelkedésre.

 

 

Az 1848-as forradalom és szabadságharc azért is maradt évszázados emlékezetünk része, mert a mai Magyarországon kezd életre kelni mindaz az igyekezet, amelyet a 48-as politika legnagyobb alakjai reméltek.

 

 

1848-49-es forradalmakról eszükbe jutnak hőseink, a nemzetért áldozatot hozó nők és férfiak, és az illő főhajtásunk után, gondoljunk azokra a nemzetépítőkre is, akik Magyarországon, Erdélyben és szerte a világban építik ezt a közösségi erőt.

 

 

Ez az erő néha egy kiállás a magyar ügyek mellett, néha egy jelképes gesztus, egy jó időben elmondott szó, és emlékező gondolat is lehet. Nemzetépítők azok is, akik a közös ügyet segíteni tudják, az egyéni érdekek mellett.

 

 

Azok, aki ma itt, a magyar táj más vidékeiről érkeztek, ezen az ünnepen személyes vállalással is építői ennek a nemzeti ügynek, saját személyes tapasztalatok, a szülők, nagyszülők vagy családtagok okán. Tudják, érzik, hogy az a terület, amit Magyarországnak hívnak,
ez egy örök kötődés valami régi, ősi, távoli közösséghez, amit kétezer éve magyaroknak hívnak,

 

 

Az 1848-as forradalom üzenete is egy szabad, jobb élet utáni vágy, egy olyan pillanat, amikor a nemzet felemelte a fejét, és erőt mutatott; szabadsága, önállósága, függetlensége, nemzeti önbecsülése érdekében.

 

 

Mi utódok, a Kárpát-medence minden szegletében hálás szívvel gondolunk erre az áldozathozatalra, erre a bátorságra, és megemlékezésünkkel mi kései örökösök köszönetünket is kifejezzük a magyar nemzet szabadságáért, megmaradásáért nyújtott erőfeszítésekért.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket, a Kossuth-nóta üzenetével:
„Éljen a magyar szabadság,
Éljen a haza!”

 

 

Háznagy asszony mellett én is köszöntő beszédet mondhattam ezen a felemelő délutánon. A felszólalásom leiratát az alábbiakban olvashatják:

 

 

„Tisztelettel köszöntöm képviselőtársamat Mátrai Márta Háznagy asszonyt, az Országgyűlés első alelnökét. Kedves Márta a kezeidet csókolom és köszönöm, hogy megtiszteltél bennünket és Martonvásárt a jelenléteddel, melynek a mai napon közjogi értelemben is nagy jelentőséget tulajdonítunk.

 


Magyar szívem minden melegével köszöntöm az elszakított Erdélyből, Mezőkölpényből és annak környékéről érkező delegáció minden tagját, közülük is nagy szeretettel azokat, akik a mai napon, magyar állampolgársági esküt tesznek.
Köszöntöm továbbá mindazokat, akik eleink nagyságában gyönyörködve, példájukat követő szándékkal, a mindennapok küzdelmeihez erőt meríteni, közösségben ünnepelni gyűltek ma itt össze.

 


1848, 1956, 1989 és olykor azt érezzük, hogy már-már napjaink történései okán is, Európa és a világ számára a Szabadság Népe a magyar. Az ezen időpontok köré sűrűsödő államférfiak és hazafiak áldozatvállalása nélkül elképzelhetetlen lenne népünknek még a sokszor korlátozottnak érzett szabadsága is. Tán éppen ezért, minden igaz magyar ember a lelke mélyén azt érzi, hogy kötelessége köszönetet mondani, így március idusán különösképpen nekik, a bátraknak, akik tudva, hogy a félelem bezárja a lehetőségek kapuját, képesek voltak legyőzni félelmüket és harcolni egy nemzet igazságáért.

 


Akik képesek voltak harcolni egy ideáért: az emelkedő magyar nemzetért, az önálló és független magyar államért, képesek lévén e célok eléréséért ezen ügy szolgálatába állítani a magyar szellem és öntudat legjavát.


TISZTELET A BÁTRAKNAK!


Tán e körben, a mai napon, éppen e bátorság jobb megértése érdekében illik közénk idézni Bethlen Gábort, kinek nevéhez Erdély aranykora fűződik, és aki reálpolitikája alaptételét fogalmazta meg eképpen:
„ Nem lehet mindig megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni azt, amit lehet!”
E gondolat minden bizonnyal, már csak az idézett személy politikai nagysága miatt is, igaz, mint ahogyan az is, hogy ezen igazság szívünkbe zárásáért kellett legyenek szabadságharcosaink, mikor is ezen alaptétel ellenére, hősies eleink megkísérelték megtenni azt, amit kellett, még akkor is, ha az később lehetetlennek bizonyult.

 


Így férnek meg nemzetünk példaképeinek sorában azok, akiket hajlíthatatlan nyakas magyarságukért szeretünk és azok, akiket azért tisztelünk, mert hajlandóak voltak büszkeségüket is feláldozni a nemzet oltárán.
Így férnek meg hát nemzetünk nagyjai között Széchenyik és Kossuthok, de a Deákok és Andrássyk is.

 


„Nem lehet mindig megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni azt, amit lehet!”
Ugyanezt tanultuk meg mi anyaországi sihederek a ’80 – as évek derekán, még a Ceausescu diktatúra idején Mezőkölpényben. Mi anyaországban rekedtek, elszakított magyar testvéreinktől tanulhattunk nem csak táncot és éneket, de bátorságot, tisztességet, hazaszeretet; a Márton, József, Károly és Dénes bácsiktól, a Rozika és Teri néniktől. Őszintén, szeretettel és igazul.
Így lettek ők, ismerve minden emberi gyarlóságukat is, mégis példaképpé a számunkra.

 

E szerető emberi kapcsolatokat nem a magyarországi amo szappan, a kávé vagy a csoki és még csak nem is a kölpényi bor, pálinka és gyapjú szetter vagy a felei és rücsi vásáros termékek alapozták meg. Sokkal inkább Rozika néni – tornácon, beszélgetés közben, közösen megpucolt zöldbabból, kézzel tördelve, készült – levese, a bálokra készülés, a sáros utcák taposásának, a militia elkerülésének hangulata, izgalma, a mindkét állam által tiltott gyümölcs; a határokon átnyúló, szerető magyar- magyar kapcsolat íze.

 


E szerető kapcsolatban az első kapocs mégis a tánc és a zene volt.
Először Szabó Szilárdnak és Németh Ildikónak köszönhetően a Százszorszép Táncegyüttes simonpusztai nyári táborában láthattuk filmről ezt a csodát, ami az életben csak még csodálatosabb volt.
Egyenes gerincű és tekintetű, nyitott szívű örök fiatalok táncoltak valami olyat amely összesűrítette a magyar vidék minden rezdülését, a paraszti kultúra minden szépségét és gazdagságát, egy olyan látványos formavilágba, amelyen a mi felületes magyarságunk és elkényeztetett városiasult világunk sem tudott annyit rontani, hogy még rajtunk erősen megkopva és elsilányulva is ne legyen az általunk előadott koreográfia, minden színpadon, lett légyen is az magyarországi vagy Európa bármely országában való, az előadásunk szünet előtti részének utolsó számaként, kirobbanó siker.
Ha ők Márton, József, Károly és Dénes bácsik, a Rozika és Teri nénik nem lettek volna oly bátrak szóba állni velünk, Ma nem állhatnánk itt várva, hogy több mint 100 magyar előtt a történelem ura igazságot teremtsen.

 


Köszönjük, hogy megtanulhattuk tőlük, azt amiről Reményik Sándor így ír.


Ameddig piros lesz a vér,
Ameddig fehér lesz a hó,
Amíg zöldel a rét füve,
Míg lesz magyar szív, dobbanó:
A keblünkről letilthatják,
Letéphetik a három színt,
Keblünkről beljebb vándorol,
Befogadják a szíveink.
E három szín után fog szívünk
Sikoltva égni, vérzeni,
Ki mindenünnen leszaggatta.
Jöjjön és onnan tépje ki!

 

 

Köszönet mindezért, és azért, hogy nem hagyjuk kitépni onnét.
Tudva egyedül Istené a dicsősség…”

 

 

Az M1 televízió felvétele az eseményről:
https://www.facebook.com/martonvasar/videos/1864317650450786/
http://www.mediaklikk.hu/…/hirado-m1-1600-2017-03-12-i-adas/

 

 

ECHO TV felvétele:
https://www.facebook.com/martonvasar/videos/1864298157119402/

 

 

A Fejér Megyei Hírlap (Zsohár Melinda) tudósítása:
http://feol.hu/hirek/szekely-allampolgarsagi-esku-martonvasar-1823314

 

 

További fényképek:
https://www.facebook.com/pg/Bahama-Photo-Buz%C3%A1s-Tam%C3%A1s-148843635315194/photos/?tab=album&album_id=585369801662573


https://www.facebook.com/pg/MartonvasarKepekben/photos/?tab=album&album_id=737962796380591

 

Tessely Zoltán

Bicske, Szent István út 1.
eseménynaptár