Tessely Zoltán

BicskeSzent István út 1.3. választókerület
2017 May. 11 12:38

36. Bicskei Napok képekben

 

A 36. Bicskei Napok ismét jó hangulatban, rengeteg örömteli találkozóval telt. Ellátogatottak hozzánk többek között a kárpátaljai barátaink, több gyönyörű kiállítást nyitottunk meg és gyermekprogramokat is átélhettünk. Természetesen a hagyományos főzőversenyt is megrendeztük, valamint kispályás labdarúgótornát is megtekinthettek az érdeklődők.

 

https://www.youtube.com/watch?v=EnVrFV2phgk&feature=youtu.be

 

 

A Bicskei Napok megnyitóján elhangzott köszöntőbeszédem leiratát az alábbiakban olvashatják:

 

 

„Nagy szeretettel köszöntöm mindnyájukat.

 

 

Engedjék meg, hogy mindenek előtt gratuláljak művész úrnak, Vadász Attilának fantasztikus játékához.

 

 

Szeretném megköszönni a bicskei polgároknak, hogy a megválasztott képviselőiken keresztül, jelesül Pálffy Károly polgármesteren át meghívtak a mai napon és itt állhatok most Önök előtt és köszönthetem Önöket. Kicsit nehéz helyzetben, hiszen műsorvezetőnk, Betti és polgármester úr ennek már a végére is járt, de szerencsére nem vettem komolyan a felkérést és nem csak köszöntővel készültem. Gondoltam, megpróbálok megfogalmazni néhány rövid gondolatot is, amelyeknek a gyökerei talán 2008-ig nyúlnak vissza. De hát, azért ha köszöntőre kértek, akkor ezt a feladatot is el kell végezni.

 

 

Nagy szeretettel köszöntöm Önöket! Magyar szívem teljes melegével az elszakított részekről érkező magyar testvéreket, a kárpátaljai Csapról és Erdélyből, Székelyföldről, Rétyről. Ez mindig ad egy megerősítést az embernek a közösségünkben, hogy ha együtt lehetünk és együtt örülhetünk a sikereinknek. Legyenek is azok magyarországiak vagy székelyföldiek vagy kárpátaljaiak. Köszönöm szépen, hogy itt vannak, hogy itt vagytok.

 

 

Köszöntöm a város vezetőit, az egyéni körzetekben megválasztott képviselőket, a listáról képviselő testületbe bekerülteket, kiemelten alpolgármester asszonyt és polgármester urat.

 

 

Köszöntöm a Járási Hivatal vezetőit. Látom, hogy csillog a szemük, mert igazat mondott a polgármester úr, hogy ez az új épület az épül és szépül, és látom, hogy szívük mélyén már arra készülnek, hogy az a régi mikor kerül részben lebontásra. Mi is ezt várjuk, de addig is arra kérjük Önöket, hogy munkájukat ezen körülmények között is úgy végezzék, ahogyan ezt eddig is tették.

 

 

Köszöntöm a város intézményeinek a vezetőit! Nagyon fontos az oktatásról néhány szót beszélni, hiszen ez az egyik terület, ahol folyamatosan kritikákat kapunk. Köszöntöm Igazgató urat, Óvodavezető asszonyt! Köszönöm, hogy a munkájuk az olyan, hogy a környező településekre is kihat, a Bicskei Napok mindig olyan esemény, amikor azokról az értékeinkről szoktunk megemlékezni, amik nem csak Bicske város határain belül, hanem azon túl is sugároznak, mind a két intézmény működése ilyen, ez pedig azt mutatja, hogy lehet ezt jól is csinálni. Nem kell feltétlenül a Klébersberg Intézményfenntartó Központra mutogatni, hanem lehet jól végezni a munkát gyermekeink érdekében, úgyhogy Igazgató úrnak gratulálok.

 

 

Hasonló képen teszem Óvodavezető asszonnyal, akinek gratulálok azért is, mert újabb ciklusát kezdheti a Képviselő – testület döntése alapján a napokban. Ez megerősítés lehet, hiszen a munkáját a közösségünk megítélése szerint is jól végezte.

 

 

Több intézmény vezetőt is itt látok a körünkben. Őket is köszöntöm és az Ő munkájukat is köszönöm.

 

 

Nos, azt mondtam az előbb, hogy a Bicskei Napok nyitó rendezvénye, most 36. alkalommal ad lehetőséget arra, hogy a város megmutassa magát. Mégis én azt említettem az előbb, hogy 2008-tól, pontosabban 2009-től egy kicsit más szemlélettel próbáltuk ezt szervezni. Az volt a célunk akkor, - és úgy látom, hogy azóta is – hogy a városnak egy kellemesebb, szebb, pozitívabb arcát mutassuk meg a külvilágnak és, ahogy láttam ezt a kisfilmet, amit levetítettünk az előbb, ennek kezd beérni a gyümölcse. De nem csak ennek, hanem a közben elvégzett munkának is. Volt egy szemlélet váltás a város életében abban az évben amiről az előbb említést tettem. A szemlélet váltás pedig az volt, hogy készítsünk olyan terveket, amik megvalósíthatóak és valósítsuk is meg azokat. Sokan mondták 2008 előtt, hogy Bicske városa az a tervezés városa. Tervekből már Szent László patakot lehet rekeszteni, de azokból igen kevés valósul csak meg. A Bicskei Napokat 2009-től mindig arra használtuk fel, hogy elmondjuk azt, hogy milyen törekvései vannak a városnak, amik nem csak a város polgárainak, nem csak az itt élőknek jók, hanem kisugároz a szomszéd településekre is, az egész járásra; akkor talán egy kicsit nagyzolásnak tűnt, hogy messzebb is, Magyarországra, vagy lehet, hogy most tűnik annak, hogy a világra. De mondjuk ki nyíltan ilyen céljaink vannak.

 

 

Mikor így néztünk a világra éppen a Bicskei Napok keretein belül tudtuk bejelenteni, hogy Bicskén tanuszoda épül, ma már ugye ez természetes, hiszen 7 éve használjuk, és – amikor hasonló képen mint most, polgármester úr beszélt arról, hogy majd kultúr kúria épül és, hogy a bölcsőde bővül – 2009-ben úgy tűnhetett, hogy abból a tanuszodából se lesz soha semmi jó, de megépült és 7 éve működik.

 

 

Szintén egy Bicskei Napokon számolhattunk be arról, hogy az egészségügyi központ – másik jeles témája az ellenzéknek – jelentős pályázati pénzből és sok-sok helyi, bicskei forrásból átépülhet. És talán a Bicskei Egészségügyi Központ és az a mai eset ami engem ért az készített fel engem arra, hogy talán nem elég ma, ha köszöntőt mondok, hanem talán idén egy kicsit többet is kell tegyek.

 

 

A mai napon bejött hozzám egy idős hölgy az irodába és elmondta, hogy milyen borzasztó állapotok vannak az egészségügyi központban. Elmondta azt, hogy milyen vizsgálatokra mennyit kell várni. Elmondta azt, hogy kevés az orvos. Én akkor gondolkoztam, hogy mit lehetne erre mondani. Egy nagyon kedves teremtés volt. Eszembe jutott, hogy mi volt akkor, amikor elkezdtük ezeket a fejlesztéseket. Harmad ennyi szakorvosi ellátásra nyílt lehetőség itt Bicskén, 7-8 körül, ez 30. Had ne emlékeztessek, hogy milyen körülmények voltak az épületben, most azért jó körülnézni. Közel sem volt nappali kórház és egynapos sebészet XXI. századi körülmények között. Nem voltak ilyen szűrő berendezések, amelyek most vannak, de való igaz, hogy aki nem sürgősséggel érkezik, annak várakoznia kell. És akkor döbbentem rá, hogy vissza kell tekinteni egy kicsit. El kell ezeket mondani, mert elfelejtjük. Természetessé válik.

 

 

És egy kis visszatekintés. Akkor még nem volt Bicskei Járás Bíróság, vagy volt, csak nem így nézett ki. A Városháza az ott volt, ahonnét most elkívánkozik a Járási Hivatal kollektívája. Joggal, teljes joggal, hiszen az épület teljesen alkalmatlan közigazgatási funkcióra. A zeneiskola működött a mostani és egyben történeti városházán. Találtunk neki egy jó helyet, ahol tudják a feladatukat jól ellátni, de nem abban az épületben, ami történelmileg városházának épült. Nem így nézett ki a katolikus templom és nem is így nézett ki a református parókia. Nem volt Kerecsendi Kis Márton Tanodánk és nem volt körzeti megbízotti iroda. Nem volt Fiatalok Házánk, de volt egy lerobbant mozi épületünk és attól féltünk, hogy össze fog dőlni. Nem volt cégünk, saját cégünk, amely majd negyed magyarországnyi területen lát el hulladékgazdálkodási feladatokat. A Bicske Szíve Parkban nem volt a város kemencéje, nem volt csűr, nem voltak játszóterek, hanem egy nagy dzsindzsa volt, sitt kupacokkal és mellette épült az uszoda. És nem volt Egészségfejlesztési Irodánk sem. Ezeket mind a Bicskei Napokon tudtuk bejelenteni, mert ezek mind olyanok voltak, amikről azt gondoltuk, hogy nem csak nekünk bicskeieknek jó, hanem kihat a környező települések életére is.

 

 

És néhány álmunkat sikerült az elmúlt időszakban a tervezés útjára terelni. Hiszen elkészültek tervek, olyan tervek, – ami polgármester úr beszédéből kiderül - hogy már-már a megvalósulás fázisába is kerültek.

 

 

Az Ady Endre utcában, ahol majd Kultúr Kúria lesz, ami nagyon szép név. Egy önkormányzati vendégházról beszélünk, kiállító térrel, abban az épületben, ahol régen a védőnői szolgálat volt. Na, az sem ott működött, ahol most, ők sem XXI. századi körülmények között dolgoztak akkor. Na, meg az orvosi alapellátás sem XXI. századi körülmények között dolgozott az Egészségügyi Központban, úgy, ahogy tesszük azt napjainkban.

 

 

Elkészültek a tervei a Bölcsődének, hogy bővítsük azt. Polgármester úr beszámolt róla, hogy sikeres a pályázat és meg tud valósulni. A Kapcsolat Központ bővítése szintén még az Ady Endre utcában bonyolódik, arra is vannak tervek, én csak szeretném ösztönözni Önöket, hogy azokat is igyekezzenek megvalósítani. Jó tervek azok.

 

 

A Járási Hivatalról már többször esett szó, azoknak a terveit is elkészítettük, ez tette lehetővé azt, hogy most épüljön mintegy 1 milliárd forint értékben.

 

 

Mint, ahogy a Kerecsendi Kis Márton utcában a BTC Sporttelepnél is elkészültek a tervek és ennek a következménye, hogy ma már átépülhet az.

 

 

Talán a legfontosabb beruházás, aminek részletes, pontos, ma már kiviteli tervdokumentációja van az egy új alközpont Bicskén, a nagyállomáson, amit annyira szeretnénk, hogy végre elinduljon már és elkezdjen épülni. Itt egy 7 milliárdos beruházásról beszélünk és megnyugtatom Önöket, de kicsit próbálom nyugtalanítani is, hogy a 7 milliárdból 5,5 már rendelkezésre áll, és az, hogy végre már elkezdődjön az építkezés az már „csak” 1,5 milliárdon múlik, ez Bicske Város költségvetésének szinte egy évi egésze. Tehát azért van még mit dolgozni.

 

 

Polgármester úr már elmondta, hogy milyen sikerek voltak a pályázati területeken ezért ezeket nem ismételném, de említést tett egy olyanról, amit jó magam felügyelek, a Pannónia Szíve Fejlesztési Koncepció az és boldog vagyok, hogy a kisfilmen is a Pannónia Szíve szó megjelent Bicskével kapcsolatosan. Ez örömteli, ezt építjük, hogy valóban ismertté válhasson ez a terület, a 22 település Gánttól Etyekig és Csabditól Martonvásárig, mint Pannónia Szíve.

 

 

De van ennek a beruházásnak néhány olyan eleme, ami már épül; az egész területen, beleértve Etyeket is, közel 4 milliárd forintból és Bicskén is van néhány olyan elem, ami meg tud valósulni. Egy kerékpárút-hálózatnak egy eleme, ami Bicskét összekötné Esztergommal, a másik irányban pedig Etyekkel és Martonvásáron keresztül Ercsivel. Szerintem Esztergom fontosságát a hívő katolikusok nyilván nem vitatják el, de turisztikai szempontból azért válik igen fontossá, mert ott van az Európai Kerékpárút, amire fel tudunk csatlakozni. Etyek is fontos nekünk, hiszen a Budapest-Balaton Kerékpárút Etyeknél fog kiérni Budapestről, tehát mi így egy budapesti kapcsolatot is nyerünk. Ez a Budapest-Balaton Kerékpárút érinteni fogja a Velencei –tavat és természetesen a Balatont. Mindebből, ami most épül az egy Tarján – Csabdi – Bicske – Etyek szakasz, ez 34 km, ennek jó része épített kerékpárút, jó része pedig olyan úthálózati elemeket használ fel, amelyek zömmel használaton kívül voltak eddig. Ennek része Háromrózsa-Botpuszta-Etyeki rész úgy, hogy Háromrózsánál készül egy körforgalom is, hogy megkönnyítse a kerékpáros forgalmat. Vannak olyan mellékágak, amik szintén érintik Bicskét, hiszen Csabdiról Nagyegyháza felé fogunk tudni majd eljutni, és onnét tervezzük azt később, hogy a Szélescsapáson keresztül vissza Bicskére, de Bicskéről fel tudunk majd jutni a Csillagdához is. Mindez azért, csak egy nagyon picit kérdőjeles, hiszen van néhány hely ahol a tulajdonos néhány négyzetméter feláldozásáért még harcban áll polgármester úrral. Van, aki 24 m2-t nagyon nehezen tud átadni erre a célra, van olyan, aki még ennél is kevesebbet. Én arra ösztönözök mindenkit, hogy mondjuk el neki, hogy próbáljuk meggyőzni őket, hogy ez egy jó cél és nem csak az ő, de a városnak az érdekeit is szolgálja.

 

 

A Pannónia Szíve fejlesztésnek vannak még további távlatai is, hiszen most készül egy olyan Kormány-előterjesztés, amely egy kiemelt turisztikai desztinációként fogalmazná meg a mi területünket. Magyarországon összesen négy ilyet jelöl meg egy már meglévő Kormányhatározat. Az egyik az Eszterháza – Fertőd – Sopron, a másik Balaton, a harmadik a Budapest agglomeráció, és a negyedik a Tokaji vidék. Tehát mi büszkék lehetünk, hogy a Budapest agglomeráció négy pólusából – hiszen ott van egy olyan pólus, ami Esztergom – Visegrád, a másik Gödöllő, a harmadik Ráckeve és a negyedik a miénk, ez az Etyek – Vértes – Váli Völgy – Velencei-tó. Ebben a programban, az elmúlt egy évben munkatársaimmal közel 100 programot próbáltunk meg kidolgozni. Hogyha megszületik ez a döntés, akkor ezeknek a programoknak – manapság szokás projekteknek hívni őket, lehet, hogy már jobban érthetik, így ezeknek a projekteknek – egy része meg tud majd valósulni; nagyságrendet mondok csak, kb. 100 milliárd forint értékben, s akkor teljes mértékben igazzá válhat az, ami elhangzott ebben a kis videóban, hogy igen, akkor már feltétlenül érdemes lesz ide jönni, hiszen akkor már meg fogjuk tudni mutatni teljes pompájában a Batthyányi kastélyt, a Hegyi kastélyt, (ha újra tudjuk építeni), a Csillagdát, a Batthyányi mauzóleummal, nagyszerű interaktív programokkal a fiataloknak, nem beszélve arról, hogy még szálláshelyet is szeretnénk a számukra biztosítani. Megfogjuk tudni mutatni azt is, hogy igenis egy valamikori befogadó állomásból lehet egy nagyszerű turisztikai jelentőséggel bíró helyszínt létre hozni, hiszen ebben a programban az szerepel, hogy itt lehetne egy autós sport camping, hiszen ennek a tőszomszédságában épülne a városunk 2,2 milliárd forint értékű sportcsarnoka, amit polgármester úr egy kicsit a bizonytalan kategóriába sorolt, de azért ez nem az a kategória, mint amikor többször neves politikusok egy-egy választási kampányban megígérték Bicskének a városi sportcsarnokot. Ez egy kicsit több annál.

 

 

Most a helyzet a következő, van 900 millió forintunk, amelyet a tavalyi év decemberében az államtól kaptunk önerőnek, és a SPAR Magyarország pedig már a 2016-os társasági nyereségadójából, nagyságrendben 600 millió forintot ajánlott fel és utalt át a Magyar Kézilabda Szövetségnek. Már nem kell sokat nekik, csak olyan 700-800 milliót a 2017-es évből és akkor összejön a teljes költségvetése ennek a sportcsarnoknak. De a tervezése már zajlik, arra megvan a pénzünk, a tervek készen lesznek, a TAO pénzt befogjuk gyűjteni és elfogjuk kezdeni ezt a csarnokot építeni, amit úgy kell elképzelni, hogy 1000 férőhely lesz a csarnokban és egy rendes kézilabda méretű küzdőteret képzeljünk el olyan minőségben, hogy ott nemzetközi meccseket is lehessen rendezni, mégpedig az utánpótlás kézilabda tekintetében. Kaptunk egy olyan javaslatot, hogy minél több sportágnak a befogadására legyen alkalmas ez a csarnok, és így is tervezzük, neves építésszel, egy Makovecz tanítvánnyal. De megnyugtatom Önöket, nem organikus lesz, hanem polgári, méltó, de funkcionális.

 

 

És talán az év, ami mögöttünk áll, hiszen Bicskei Napokról Bicskei Napokra szoktunk visszatekinteni arra, hogy jelenleg mire lehetünk büszkék, amire a környezetünkben is büszkék lehetnek az itt élők, hiszen az Ő érdekeiket szolgáljuk. Volt néhány olyan dolog, ami nem materiális, nem pénzről szól és fejlesztésekről, hanem a lelkünknek szól, hiszen itt volt a Megyenap, ahogy Polgármester úr is elmondta, itt volt a Megyei Rendőrnap, de itt volt az Európa Nap is.

 

 

Kárpátaljai testvéreink, akik önhibájukon kívül éppen háborúban állnak, ezt sajnos még mindig hajlamosak vagyunk elfelejteni, de még mindig, folyamatosan, egész évben úgy gondolom, tehetségünkhöz mérten igyekeztünk segíteni nekik és mondjuk ki bátran, ez bennünket épített jobban, amikor tudunk segíteni, és amikor látjuk, hogy jó helyre ment az a segítség, amit sikerült összeszervezni.

 

 

És kicsi dolognak tűnhet, de szerintem mégis nagyon nagy, hogy a Megyei Értéktárba két olyan dolog kerülhetett az elmúlt egy évben, mint a bicskei fehérhímzés és a Jakab-képek. Erre is büszkék lehetünk.

 

 

Nos, próbáltam úgy készülni a köszöntőre, hogy annak az esélyét, ha megvolt a szimpátia közöttünk, akkor azt a hosszúra nyúlt beszéd miatt ne veszítsem el teljesen, de úgy látom az arcokból, hogy ez nem teljesen sikerült. Elnézést, ha így van!

 

 

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak!”

 

Tessely Zoltán

Bicske, Szent István út 1.
eseménynaptár